Próba

Augusztus végétől folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma az egész világon, a járvány második hulláma Magyarországra is megérkezett. A koronavírus terjedése miatt, összhangban a kormányzat által hozott kötelező intézkedésekkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő felhívást teszi közzé:

A templomokban az istentiszteleteken is kötelező a maszkviselés. Kérjük, hogy a templomok, gyülekezeti termek, egyházi intézmények bejáratánál, közösségi tereiben, illetve a mosdókban helyezzenek el a kézfertőtlenítéshez szükséges fertőtlenítőszereket.

Kérjük, hogy csak ott tartsanak 100 főt meghaladó beltéri istentiszteletet, ahol a távolságtartást biztosítani tudják. Ahol ez nem lehetséges, kérjük, hogy korlátozzák 100 főre a részvételt. Kérjük, hogy az istentiszteleteken viseljenek maszkot és a bejáratokhoz helyezzenek ki fertőtlenítőszereket. Ahol több istentiszteletet tartanak, az istentiszteletek között legalább fél órás szellőztetési szünetet kell tartani. Kérjük, hogy járjanak el szabályszerűen, és száz főnél többen ne tartózkodjanak az istentisztelet helyszínén. 

Kérjük, ha tehetik, tartsanak hétközi, esti istentiszteleteket vasárnapi liturgiával, ezzel segítve, hogy minden gyülekezeti tag eljuthasson istentiszteletre.

Kérjük, hogy a gyülekezetek illetve egyházi testületek által szervezett konferenciákat, csendes hétvégéket, találkozókat csak akkor és kizárólag azokon a helyeken tartsák meg, ahol a járványügyi szabályokat be tudják tartani. 

Kérjük híveinket, hogy amennyiben fertőzésre utaló jeleket észlelnek magukon vagy családjuk körében, végeztessék el a szűrővizsgálatot, és annak eredményééig ne látogassák a közösségeket.

Egyházi intézményeinknek az állami rendelkezések szerint kell eljárniuk.

Számos gyülekezet online közvetíti istentiszteleteit. Kérjük, hogy tegyék közzé a közvetítés linkjét, hogy akik kényszerűségből otthon maradnak, a közvetítés útján kapcsolódhassanak be az istentiszteleti közösségbe. Kérjük, hogy a kommunikacio@reformatus.hu e-mail-címre küldjék el a linket, amit közzéteszünk egyházunk hivatalos honlapján, a www.reformatus.hu oldalon.

Kérjük a nagyvárosi gyülekezetek lelkipásztorait, hogy amennyiben szükséges, egyeztessenek egymással; tájékoztassák a gyülekezeti tagokat, hogy a fentiekben írt létszámkorlátozásra való tekintettel mely szomszédos gyülekezet istentiszteleteit látogathatják átmenetileg. 

Kérjük, hogy a közösségi médiában csak megalapozott és igazolt információkat osszanak meg egymással, a különböző fórumokon tartózkodjanak a felelőtlen megnyilatkozásoktól. 

Kérjük testvéreinket, valamennyi egészségügyi rendelkezést tartsanak be. Kérjük, hogy imádkozzanak a járvány megszűnéséért, a betegekért, az egészségügyi, illetve szociális intézményekben dolgozókért, a felelős döntéshozókért.

Kérjük a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányintézkedések maradéktalan betartását. A további tájékozódásért keressék fel a www.koronavirus.gov.hu oldalt.

Köszönettel:

Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége

Budapest, 2020. augusztus 31.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük